Az eddigi tapasztalataink és az elmúlt időszak gazdasági eseményei alapján úgy döntöttünk, hogy „Az év humán csapata” pályázatot „(Át)építjük”. Szeretnénk összekötni a két hidat, azaz az Ezüst-, és az Arany-híd kerüljön közelebb egymáshoz.
Szeretnénk megtartani az évek alatt felépült szakmai összetartozást és erre építve egy új pályázati rendszert kialakítani. Az eddig felépített értékek megtartása mellett egy olyan előre mutató szakmai eszmecsere kialakítása a célunk, melynek segítségével a mostani változó környezetben is megfelelő választ tud adni a HR a kijelölt vállalati célok elérésére.
Keressük a legjobb gyakorlatot, együtt!